Oktatási modulok

MA-URI képzési rendszerében 3 modul épül egymásra:

Az I. Modul – Alapszintű MA-URI Tanfolyam – A Kaland Kezdete

Az I. modul 25 napos és 4 szintből áll.
Az 1-3. szinteket általában 3 X 6 vagy 6 X 3 napos egységekben tanítjuk.
A 4. szint 7 napos bentlakásos formában, elvonulás keretében tartjuk.

Ez a Modul a fizikai szintre összpontosít. Ennek során a tanulók különleges fizikai és mentális kondícióra tesznek szert: erősebbek, ügyesebbek és koncentráltabbak lesznek.
A képzés során szintről szintre megtanuljuk és folyamatosan gyakoroljuk a MA-URI táncokat. Ezek önmagukban is komoly vitalizáló, energetizáló hatással bírnak. Ezen túl a MA-URI testmunka alapját is képezik. Megismerjük és a gyakorlatban alkalmazni kezdjük azokat a Huna elveket, melyekkel hatékonyan befolyásolhatjuk a személyes valóságát.
A képzés során a tanuló egyre hatékonyabban teremt kapcsolatot a saját testével, belső valóságával éppúgy, mint az őt körülvevő világgal. Megismeri a benne, körülötte zajló folyamatokat, áramlásokat, ritmusokat. Képes lesz egyre eredményesebben alkalmazkodni hozzájuk, illetve pozitív változást előidézni ott, ahol szükséges. Mindez Fejlődéshez, Növekedéshez, Kibontakozáshoz vezet az élete valamennyi területén.
A tanfolyam során a tanuló egy varázslatos, egzotikus kultúrával és egy abból származó bámulatos szemléletmóddal találkozik, mely képes az életét korábban elképzelhetetlen módon megváltoztatni.
Ideális esetben a modul sikeres elvégzésével a tanuló készen áll, hogy tovább járja az útját MA-URI ösvényén.
A képzés a szó természetes és nemes értelme szerinti TISZTA légkörben folyik, füst-, alkohol- és drogmentesen. Nemtől és kortól függetlenül maradandó élményt nyújt mindenkinek, ezért bárki számára hasznos és ajánlható!

Hogyan folyik a tanítás? Hogyan telik egy nap?

A MA-URI képzés különleges módon ötvözi a tudás hagyományos, polinéz átadásának módját a modern idők kihívásaival és igényeivel.
A képzés minden elemében dinamikus, aktív és élvezetes. Minden tanfolyami nap új fizikai és szellemi kihívással teli, mely arra ösztönöz bennünket, hogy meghaladjuk addigi korlátainkat!
Az aktív foglakozások reggelente, meghatározott időpontban kezdődnek és a délutáni, esti órákban érnek véget.
A MA-URI képzés rendkívül INTENZÍV jellegű és VÁLTOZATOS!
A tanfolyami napok során a fizikai és szellemi aktivitások harmonikusan váltják egymást.
A gyakorlót mindvégig képességei teljességének és ismereti egészének aktív alkalmazására bátorítjuk, támogatva ezzel a körülményekhez való dinamikus alkalmazkodásban. Ezt a tanítási módszert alkalmazták a csendes-óceáni Navigátorok felkészítése során.
Az ilyen képzések eredeti és optimális formájukban hosszasabb elvonulás keretében történtek és ma is így folynak.
Mivel manapság erre nem mindenkinek van lehetősége, az 1. Modul alapképzése tervezhető és vállalható időtartamú szinteket kínál a tanulóknak, általában három egymást követő hónapban 2-4 hét szünettel.
Az aktív foglakozások és a szintek utáni periódusok az előzőleg tanultak elmélyítésére, érlelésére és gyakorlására szolgálnak. Az 1-3. szintek sokrétű, sokszínű, horizontális tudását a 4. szint egészíti ki és társítja vertikális fókusszal, elmélyítéssel.
Ez 7 képzési nap folyamatos együttlétében történik.
A MA-URI képzés, bár láthatatlan formában, szünet nélkül, éjszaka is folyik!

A MA-URI képzés a személyes és közvetlen átadáson alapul. Így az alapos tudás megszerzése a teljes személyes, befogadó Jelenlétet igényli. A szintekre tagoltsággal együtt fontos és szükséges az I. Modult olyan egységként kezelnünk, melynek fő célja a további képzésekre való felkészítés, és amely ezt a célt a maga egészében szolgálja.
A tanulás MA-URI-ban folyamatos, amely az egyes szintek vagy modulok elvégzésével korántsem ér véget. Ezek a képzések csupán fontos és hasznos mérföldkövek a véget nem érő személyes fejlődésünk útján.
Régi maori bölcsesség és MA-URI tanítás: „Csak a halálod pillanatában mondhatod magadról, hogy készen vagy!”

A II. és III. Modul – The High Sky Flying

A II. és III. modult a rendszer alkotói, KATJA és HEMI FOX vezetik. A II. Modul 2×2 hetes bontásban folyik, Lengyelországban, Magyarországon és Litvániában.
A II. modul az érzelmi tréningre összpontosít: fő célja a tanulók érzelmi mintáinak felismerése, blokkjaik oldása valamint felkészítésük mások hasonló problémáinak kezelésére. A II. modul képzési díja 2000 Euro.

A III. Modul spirituális szintre vezet. Ez a 4 hetes képzés Új-Zélandon folyik. A bennünk rejlő végtelen szellemi tudás mélyrétegeit kutatja és magasságait ostromolja, különleges körülmények között, maori környezetben. A III. modul díja 2000 Euro.

Az Intézet a további képzésekre csak az I. modul sikeres elvégzését követően fogad el jelentkezést. Az Intézet a III. modul elvégzését követően az elnevezés hivatalos használatára jogosító licencet ad a tanulók részére.

Fontos megértenünk, hogy MA-URI rendkívüli fejlesztő hatása a teljes képzésen való aktív, tudatos részvétellel bontakozik ki a maga teljességében. Ennek elfogadása és az iránta való elköteleződés olyan életprogramot, célt teremt, amely az életünk minden területén előrelépést, gazdagodást eredményez.